Nyelvek

 

Évszázadok hárfarezgései - Lévai Mária lemezéről

A hárfához mindig elegancia, szelídség, kifinomultság, nőiesség párosult képzeletemben. A görög koroktól napjainkig. Anakreón kedveseitől Szindbád álomasszonyáig.

Egyetlen férfit láttam csak eddig hárfázni, Harpo Marxot, de ő zenebohóc volt. Lévai Mária maga is olyan, mint egy hárfa hosszú kezével, aranyló hajával. Valami különös, légies derűt sugároz. Mint zenéje, az A Daunce című lemezen, amely saját kiadásában jelent meg.
Reneszánsz és barokk világba kalauzol minket, ujjai alatt udvari előkelőségek és számkivetett csepürágók táncolnak, szerelmes dallamok és emberien vallásos fohászok szólalnak meg. Ismerős dallamok, hangfoszlányok töltik be otthonunkat, talán egy filmben hallottuk őket - Rómeó és Júlia, a Sátán követei, ki tudja - visszaköszön Pachebel abbé XVII. századi "világslágere", amely harminc valahány évvel ezelőtt sztárrá tette az Aphrodite's Childot - Purcell dallamai pedig egyszerűen meseszerűek, megérinthető látomások. Bernard Andrés spanyol-francia táncrendje annyira meghitt, annyira játékos hangulatú, mint az a feketerigó, amelyet a napokban fürdeni láttam a hóban. Napjainkban, amikor az ír népzene az egész földkerekséget meghódította, új szín, hogy nem egy populáris hangszeren, hanem egy Tirolból származó "kampós hárfán" szólalnak meg e szabadságvágyó, örömét, bánatát, szerelmét,  részegségét kitáncoló nép dallamai.

Lévai Mária lemezéhez nem szabad nagy fényt gyújtani. Gyertyák, régi hímzett lámpák kellenek hozzá, hogy jobban közel engedjük magunkhoz.

Hallgassuk meg Karácsony estéjén, még az ajándékozás előtt.

Megjelenés: 
2008, december 3
Médium: 
netlap.hu
Szerző: 
(gluck)